Egy édes márkatörténet, ami meglepő módon indult. Édes, színes, játékos, szerethető… Az M&M’s a Mars által gyártott csokoládédrazsék jól ismert márkája. A márka szórakoztató reklámkampányairól és színes cukorkáiról híres, kétféle változatban kapható: mogyoróval és anélkül. Az M&M’s több mint 80 éve fejlődik, generációkon átívelő új ízeket és örömet hozva az embereknek.
Az M&M’s a spanyol polgárháború idején indult, amikor Forrest Mars Sr. rájött, hogy jó lenne olyan csokit gyártani, ami nem olvad el könnyen. 1941-ben Bruce Murrie-vel, a Hershey’s-től megalkottak egy egyedi csokoládédrazsét, amely szilárd marad a kézben, a szájban viszont elolvad. A vezetéknevük után M&M-nek nevezték el.
Az M&M’s kemény héjú, többszínű kerek drazsék márkája, fehér „m” betűvel. Az amerikai Mars céghez tartozik, neve pedig a Mars & Murrie’s-t jelenti. Ennek a márkának az első drazséi 1941-ben jelentek meg. Ezeket az amerikai hadsereg vásárolta meg, hogy a katonák olyan csokoládét vihessenek magukkal, amely nem olvad meg forró éghajlaton.
1954-re az M&M újabb extrával állt elő. Csokoládéiba földimogyorót is tett, és a fülbemászó szlogennel állt elő: „A szádban olvad, nem a kezedben”. Így a finom ízzel karöltve a praktikum egyre növekvő rajongótábort eredményezett.
Az 1960-as években az M&M’s új magasságokat ért el azáltal, hogy a NASA-val együttműködve az első édesség volt, amely a világűrbe került, és kicsit az otthon ízét adta az űrhajósoknak. Ez a 3 évtizedes együttműködés nemcsak az űrben járt űrhajósoknak, hanem a földi űrközpontok dolgozóinak is megédesítette a napjait.
Az évek során az M&M igyekezett újítások révén folyamatosan az érdeklődés középpontjában maradni. Új ízekkel, például mogyoróvajjal próbálkoztak, sőt a drazsék mini változatát is piacra dobták. 1995-ben az egyik első édességmárka volt, ami elindult a digitális térben is a megjelent weboldalával.
A márka olyan színes karaktereivel kelt életre, mint a Piros, Sárga, Zöld, Kék és Narancs figurák, amik vicces, szerethető arcai lettek a márkának. Így persze még inkább lehet kötődni a brandhez.
A 2021-ben ünnepelte az M&M’s a 80. születésnapját. Erre az alkalomra kevesebb cukrot tartalmazó édességekkel álltak elő és még vegán változatot is bevezettek – lépést tartva az új igényekkel.
Érdekesség, hogy 1950-től teszik rá a jellegzetes fehér „m” jelet a színes drazsékra.
Az első, 1941-ben tervezett és azóta használt logó mindvégig egy szójelből állt, további szimbólumok nélkül. Az egyetlen változás mindig is a használt betűtípus és a színpaletta volt.
Az M&M’s első logóját Nicole Garcia tervezte, aki egy akkor különlegesnek számító ötlettel állt elő: kisbetűkkel, vastag serif betűtípussal jelenítette meg a két „m”-et.
A Garcia-változat a számtalan jövőbeni újratervezés alapja lett, és az M&M identitásának elengedhetetlen részévé vált.
Az első három logóverziót leszámítva a csokoládébarna szín maradt végig az M&M’s logó színe. Hol tejesebb (világosabb), hol csokoládésabb, sötétbarna, de mindenképp eszünkbe juttatja a színes cukormáz alatti csokit. A további változtatások az aktuális trendekhez igazodva történtek.
2022-ben az M&M’s tulajdonosa, az amerikai Mars felkérte a Jones Knowles Ritchie kreatív ügynökséget, hogy tegyék a dizájnt felismerhetőbbé, miközben a globális koncepción belül maradnak.
A gyűjtők mellett persze volt némi információ arról, hogy mi az és miért szükséges. Ez pedig mindenképp hasznos volt: a tapasztalat azt mutatta, hogy a számok az éves utcán landoló rágógumik mennyiségéről sokkolta az embereket.
Ennek eredményeként az „M&M’s” szöveget vízszintesen igazították. A vizuális kommunikáció meghatározó eleme lett az egységet szimbolizáló „&” jel, amely összeköti a cég két alapítójának, Mars és Murrie a nevének kezdőbetűjét.
A világ legszínesebb csokoládémárkájának az a küldetése, hogy mindenki magáénak érezze és tudjon kapcsolódni hozzá. Ehhez egy rugalmas vizuális identitást alakítottak ki, amelyben az elemek könnyen keverhetők és párosíthatók, inspirálva a közös szórakozás pillanatait. A márka felületein dinamikus, mozgó animációk jelentek meg és a színek teljes palettája. A mogyorós és a csak csokis változatból készített figuráik a márka arcai, a velük történt kis játékos szösszenetek jókedvet sugároznak.
Az M&M serif kisbetűi erőteljes bold változatban jelennek meg.
A színpaletta , a barna meleg és mély árnyalatán alapul, amely az édes tejcsokoládéra emlékeztet, és a barátságosság és a gyengédség érzetét kelti, tükrözve a termék ízét és esszenciáját.
Összességében elmondhatjuk, hogy elképesztő utat és ívet járt be ez a kis csokidrazsé és messze nincs még vége az útjának.
Az olyan trendekhez való igazodás, mint az egyedivé tehetősége: akár üzenet íratható rá vagy akár fotó is nyomtatható a drazséra bizonyos üzletekben, messze túlmutat azon a szándékon, amivel az édesség elindult több mint 80 éve.
A poszt forrása LINK , LINK és LINK
Ha érdekelne még másik zseniális brand, amelyik bár még csak éppen elindult, de nagyon ígéretesnek tűnik, itt olvashatsz róla.
Ez a cikkem először a brandguide.hu oldalon jelent meg először 2024 novemberében.