Tejbisztró arculattervezés – mutatom.
Ez a concept tervezés azt mutatja meg, hogy nem szabad hagyni, hogy a megszokott(nak vélt) stílusok és a szokás által hozzá kapcsolt színek korlátozzanak. Itt egy játékos stílust mutatok be – mégpedig fekete-fehér színben.
BRUMO egy tejbisztró. Kávék és reggelik – szendvicsek, pékáruk – a fő profil.
A gondolat, hogy ők adják a feketét (kávé) és a fehéret (tej, tejhab, tejszín), amik mindenkit feltöltve együtt teszik színessé a napját a betérő vendégnek, meghatározta az arculat színeit.
A célcsoport a környéken lakók és a környékre dolgozni járók. Rájuk minden reggel-délelőtt bizton lehet számítani. Nagyon elkötelezettek tudnak lenni, ha egy jó, barátságos helyet találnak, ráadásul helyben.
BRUMO egy brummogó öregmedve, aki szereti a tejhabos kávét. A logó szimbóluma akár még a mese irányba is vihetné az arculatot. Hogy mégsem így lesz, azért az arculat többi eleme felel, amik visszabillentik.
A kávéval kapcsolatos, kávét éltető mondások, a felbukkanó fekete-fehér csíkozás és a pöttyök, illetve egy submark, ami a név első betűjéből adódik és remekül működik sötét háttéren is fehérben – mind az egyensúlyért dolgoznak.
Szándékosan egyik forma sem tökéletes és szabályos, ez a játék, játékosság része.