Tévhit döntögetés – Lehet ugyanaz a színpaletta női, férfi célcsoportnak is



prezi10

Kellő rugalmassággal nagyon vagány eredmények születhetnek. Akár ugyanaz a színsor női, férfi célcsoportnak is.

Egy-egy szín hatásán és megjelenésén sokat változtat, hogy milyen színpalettában, milyen színek mellett és milyen arányban jelenik meg. Ahogy a teljes arculat formavilága, stílusa is jelentősen módosíthat az összképen.

A színek pszichológiája, ránk gyakorolt hatása nagyon fontos. Tudom, hiszen színtudományból és színpszichológiából van mesterdiplomám immáron 20 éve.

Ugyanakkor tudni kell azt is, hogy ez csak az egyik, bár igen fontos összetevő egy arculatban. Azonban egy-egy szín hatásán és megjelenésén sokat változtat, hogy milyen színpalettában, milyen színek mellett és milyen arányban jelenik meg. Ahogy a teljes arculat formavilága, stílusa is jelentősen módosíthat az összképen.

Missziómnak tekintem, hogy a berögzült tévhiteket és sztereotípiákat a színekkel és stílusokkal kapcsolatban ledöntsem és megmutassam a valóságot. Ezért most két arculat designt mutatok. Először egy kifejezetten nőket megszólító célcsoportú márkáét, majd pedig egy kifejezetten férfi célcsoportúét. Persze ugyanazt a színpalettát használja mindkettő.

Női célcsoport, vagány színsorral

SEMPERA wise cosmetics egy kozmetikai márka, ami a 45+ érett nőkre fókuszál. Krémeiben a kaktuszfélék, pozsgások értékes nedveit és zselés részeit felhasználva.

Legismertebb ezek közül az aloé, de számtalan kaktuszfélét és pozsgást alkalmaznak a gyógyászatban. Gyulladáscsökkentő, hidratáló, baktérium- és vírusölő hatásuk, valamint flavonoid, vitamin és ásványi anyag tartalmuk miatt a kozmetikai ipar számára is hasznosak.

A márka stílusa az érett nőre rezonál, aki tudatos, határozott, tudja, hogy mik az értékei és, hogy mit akar.
Nem pasztell, nem rózsaszín. Bátor és a megjelenése is az.


Látványban az art decót idéztem meg, melyre a karcsú vonalak és merész színek jellemzők. A szecesszió – megújulás egyik ága, jellegzetes, határozott és jól felismerhető megjelenésben.
A márka színsora szokatlan lehet egy kozmetikai márkánál. Pedig a zöldek, de még a narancs is megtalálható a kaktuszoknál, stílusban pedig amúgy is a merész színek a meghatározók.

A minta a kaktuszok és pozsgások egyszerűsített váza valamint a nap art deco stílusban.
A márkához tartozó szlogenek, tételmondatok pedig még inkább erősítik és motiválják az érett nőket.

Férfi célcsoport, ugyanaz a színkészlet

A BERNTON HIFIVERSUM célja a tökéletes hangzásélmény biztosítása.
Termékei között fejhallgatók, design hangfalak, hifi rendszerek, erősítők stb. szerepelnek.
A palettán a méregzöldtől az egészen halványzöldig jelenik meg négyféle zöld, egy karakteres vöröses narancs és egy törtfehér szín. A logója logótípia, színvilága nagyon markáns, határozott, de nem kemény.

A stílus retro modern köntösben, megjelenésben. A színek összhatása különös, vagány, mindenképp bevonz.

Célcsoportja 40-65 éves középvezető férfiak. Nem sajnálják a pénzt az esztétikailag is tetszetős, különleges, de a legjobb minőségű hangzásélményt biztosító zenelejátszókra és fejhallgatókra, s nem is adják alább az igényeiket.

Ezek alapján jól látszik, hogy tévhit, hogy önmagában a színsor feltétlen besorolható nőinek vagy férfi színsornak. Ugyanis nem mindegy, hogy a palettában lévő színek milyen arányban jelennek meg egymáshoz képest, mi a fő szín és mik a másodlagos, illetve mik a kiegészítő színek. Milyen a stílus és milyen a formavilág.

Ha a márkádnak arculattervezésre van szükséged, dolgozzunk együtt!





Címkék: , , , , , ,